Skip to main content

Fideszárvák, Fidesz hadirokkantak trafikjai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A trafikpályázatok ügyében ne törődjünk a politikusok kijelentéseivel. Miként figyelmen kívül hagyhatjuk a vesztesek (sértettek) kijelentéseit is. Előbbiek azt állították, hogy a koncessziós pályázatok a lehető legszabályosabban zajlottak, utóbbiak állítása szerint a fideszes rokonok, haverok, köznapi megnevezéssel csókosok nyerték a legjobb pályázatokat. Első közelítésben fogadjuk el, hogy a mintegy ötezer nemzeti dohányáruda képes kielégíteni a nemzeti igényeket. Mert nálunk minden nemzeti! (Később erre még visszatérünk, jelen fázisban azonban még ne foglalkozzunk azzal, hogy ez az állítás milyen viszonyban van a valósággal, miként azzal se foglalkozzunk egyelőre, hogy helyes-e egy pályázónak öt koncessziót adni.)

Feltételezésünk szerint a koncessziós pályázatot a pályázók egyenletes eloszlásban írták meg jól és rosszul, hiszen minden pályázó képességei és ismeretei alapján vagy maga írta a pályázatát, vagy szakemberhez fordult. A pályázatíró szakemberekről feltételezzük, hogy valamennyien jó pályázatot írtak, a pályázatot maguk írókról pedig, hogy egyenletesen oszlik el a jó (elfogadható) és a rossz (elfogadhatatlan) pályázatok aránya.

Továbbá első közelítésben ne törődjünk azzal sem, hogy a pályázati kiírás után változtatták meg a trafiknyitás feltételeit.

Tudjuk, hogy végeredményként azok, akik valamilyen módon a regnáló hatalomhoz közelebb álltak (politikusok rokonai, barátai és üzletfelei stb.) nagyobb számban és jobb helyen kaptak koncessziót trafiknyitásra. Ebből két következtetést lehet levonni. Vagy a „közeliek” valamennyien jobb pályázatot írtak, vagy politikai beavatkozás esete forog fenn.

Korábban axiómaként állítottam, hogy a pályázók pályázatai egyenletes eloszlásban voltak jók és rosszak, tehát az az állítás kizárható, hogy a „közeliek” jobb pályázatokat írtak volna.

A sajtóban és az interneten N esetben nyilvánvalóvá vált, hogy a pályázaton olyanok nyertek, akik a trafiknyitás elemi feltételeivel sem rendelkeztek, anyagi hátterük nem volt, soha nem foglalkoztak dohánykereskedelemmel, de még kereskedelemmel sem, viszont valamilyen módon kapcsolódnak a Fideszhez. Különösen igaz ez a várhatóan legforgalmasabb helyeken lévő majdani boltok esetén. Az N eset nem egy lezárt kutatás eredménye, hanem esetlegesen napvilágra került információ. A strómanok szerepeltetéséről még csak szórvány információink vannak, de azok tovább erősítik a tisztességtelenség vélelmezését.

Ezzel szemben állnak azok az idáig is dohánykereskedéssel foglalkozók, akik kihullottak a rostán és az általuk szolgáltatott információk szerint hibátlan pályázatot írtak, de semmilyen politikai kötődésük nem volt. Ők azok, akik vállalják pályázatuk nyilvánosságra hozatalát, szemben a közeli nyertesekkel. Továbbá a pályáztató és a zsűri nem vállalja a pályázatok közzétételét, amely egy újabb közvetett bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az eljárás tisztességtelen volt.

Vagyis a nélkül, hogy valamennyi pályázatot megvizsgálnánk, és a nyertesekét összevetnénk a vesztesekével, nyilvánvaló, hogy a pályázatok elbírálása politikai megfontolások alapján történt. Ergo: valamennyi, a pályázatban érintett szerv és hatóság, politikus és üzletember, amely és aki az ellenkezőjét állítja, – a miniszterelnökkel bezárólag – hazudik. A politikai beavatkozásra vonatkozó részletek érdektelenek, az egyetlen szekszárdi példa extrapolálható, a pályázatokat nyilvánvalóan a helybéli politika potentátok bírálták el, ők tettek javaslatot arra vonatkozóan, hogy kik jussanak trafiknyitási koncesszióhoz. Természetesen a legfelsőbb politikai hatalom is beavatkozott, tett javaslatokat. Erre is számtalan közvetett bizonyíték áll rendelkezésünkre, de a sajtóperek elkerülése érdekében nem nevezem meg azokat a közeli cégeket, cégcsoportokat, amelyek biztos nyerők voltak.

Számos korábbi trafikos nem pályázott, mert az eredetileg megállapított haszonkulcs az adott helyen nem biztosította volna a megélhetést. Hogy a kisebb forgalmú helyeken a Fidesz közeliek mégis pályáztak és nyertek, jogossá teszi azt a feltételezést, hogy ők már tudták, hogy a haszonkulcsot jelentősen meg fogják emelni és az áruválasztékot bővíteni fogják, tehát érdemes nekik pályázni. Jelentős számú kis településről egyetlen pályázat sem érkezett be. Ezeken a helyeken a pótpályázat során, amikor már a pótpályázó tudja a megváltozott feltételeket, lesz pályázó, de még így is – szerény becslésem szerint – mintegy 500 település, mégpedig a legszegényebb, legkisebb 500, trafik nélkül marad.

Ez pedig az uzsorakölcsönökhöz hasonlóan, a legalsó, ám a népesség egészénél nagyobb arányban dohányzó társadalmi csoportok további nyúzásához vezet. Akik eddig uzsorakölcsönnel foglalkoztak, most majd cigarettával is fognak kereskedni. Ők azok, akik képesek lesznek nagyban cigarettát importálni falujukba, és csekély haszonnal, vagy éppen haszon nélkül, de hitelbe azt eladni. Hitelbe, de uzsorakamattal. A legszegényebbek pedig az amúgyis megemelt árú cigarettát meg fogják vásárolni hitelre és az 1000.- Ft-os cigarettáért, a törlesztéskor a dupláját fogják kifizetni.

A törvény alkotói álszent módon a kiskorúakra hivatkoztak, megóvandó őket a dohányzás ártalmaitól. Itt hívom fel a tisztelt törvényalkotók figyelmét, hogy nincs olyan kiskorú, aki ne tudna egy idősebb (18 éven túli) barátot megkérni, hogy vásároljon neki cigarettát. Az érv álságos, hamis, hipokrita.

Miként átgondolatlan az is, hogy a mintegy 40 ezer dohányárusító hely számát 5 ezerre csökkentik, aminek két következménye lesz. Az egyik, hogy számos trafikban állandó lesz a zsúfoltság, a másik, a súlyosabb, hogy több tízezer ember veszíti el az állását. Arról nem is szólva, hogy az a melós, aki munkába menet a sarki boltban megvette a napi csomag cigarettáját, ezután esetleg már csak jelentős kitérővel képes azt megszerezni, vagyis haszontalan időráfordítást igényel a cigaretta beszerzése. És ők éppen azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy tartalékoljanak néhány kartonnal. S aki tartalékol, az többet is szív! Aki a napi egy csomaggal gazdálkodik, az beosztja a 19 darabot. Aki abban a tudatban dohányzik, hogy amikor hazamegy, ott várja több csomag cigaretta, kevésbé megfontoltan szív.

A koncesszió melletti érv volt a törvényhozók részéről, hogy ne a multik vigyék el a dohányáru hasznát. Ehhez képest számos benzinforgalmazó jelentkezett pályázati nyerteseknél, hogy kútjainál külön boltot alakít ki, ha a nyertes a benzinkút oldalában nyitja meg a trafikját. Hová is megy a bérleti díj ezekben az esetekben?

Egy tisztességes pályázat csak egyetlen trafik nyitását engedélyezte volna a nyertesnek, nem kizárva, hogy alkalmazottat is tarthat, de feltételül szabva, hogy ő maga is köteles az üzemeltetésben részt venni, mégpedig főállásban. Ez a feltétel lett volna kongruens a politikai lózungokkal. S akkor nem nyerhetett volna 18. évét éppen betöltött gimnazista kislány (természetesen fideszes politikus pereputtyából származó) és profi táncdalénekes (jutalmul, hogy Fidesz-rendezvényeken produkálja magát).

Összefoglalva, a nélkül, hogy egyetlen pályázatba is belenéztünk volna, leszögezhetjük: a koncessziós trafiktörvény nem más, mint az 500 milliárd forintos piac Fidesz-kézre juttatása, a csókosok hosszú távú anyagi lekötelezése, a magasabb haszonkulccsal a dohányáru árának emelése, amellyel együtt jár az adók emelése, vagyis az állam bevételének növelése is.

Rezsicsökkentés Fidesz módra!

(Kép forrása: dohanyboltokszovetsege.com)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon