Skip to main content

Magyar mártír, magyar prosti

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Pár hete áttelepült a munkahelyem. Azóta a Corvin mozi mellett visz az utam a szerkesztőségbe. A mozi fala tele van emléktáblákkal. Ezek egyikéről lesz itt szó. Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség állította 2012-ben. Itt látható

A tábla fölső részén ez áll:

„Magyar lányok, anyák, asszonyok
Emléketeket kegyelettel és hálával őrizzük!
Dicsőség glóriázza örök emléketeket,
mert ’56-ban életeteket áldoztátok hazánk oltárán
népünk szabadságáért!”

És itt hat „magyar lány, anya, asszony” neve következik. Valamennyi női elítélté, akit '56 után kivégeztek. A hat közül kettő – a harmaduk – prostituált. Magori Mária és Bakosné Salabert Erzsébet. Magori Mária törvényes, nyilvántartott („bárcás”) prostituált volt, amikor még létezett ilyen, aztán 1945 után már többször elítélték őt ezért a kereső tevékenységért. Salabert Erzsébetet is tiltott kéjelgésért vonogatta felelősségre, amikor elkapta, az erkölcsrendészet. (Itt olvasható a táblán szereplő hat mártír életrajza: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=15191&print=1. Magori Máriáról és Salabert Erzsébetről Eörsi László részletesebben is ír A „Baross Köztársaság” című könyvében.)

A táblán szerepel a mártírok foglalkozása: Magori Mária takarítónő, Salabert Erzsébet darukezelő. Valóban volt Magori takarítónő, valóban volt Salabert darukezelő. Sok minden voltak ők szerencsétlen, hányatott életükben. Valóban mindketten magyar lányok, anyák, asszonyok voltak. Magorinak három, Salabertnek két gyermeke született, valamennyi házasságon kívül. Magori két gyermeke Brazíliába emigrált, Salabert gyermekei intézetben nevelkedtek, miként Salabert maga is. Ő is „zabigyerek” volt, apját nem ismerte. Mindkettőjüket elítélték a forradalom előtt lopásért is, s egy harmadik mártírt, Mányi Erzsébetet úgyszintén. Ez van. Az '56-os mártírnők fele olykor lopott.

Éreznünk kell, hogy ez a tábla valahogy hazug. Noha nem az. Az is meg nem is. Mindenesetre a legkevésbé sem szeretnék azonosulni azokkal, akik teljességgel hazugnak vélik, illetve vélnék a fenti háttérismeretek birtokában. Azok vélnék annak, kik a sok-sok szétzilált életű, marginalizált embert, akik '56-ban az utcán megjelentek, csőcselékként könyvelik el, s konjunkturális hazugságnak tartják hőssé, mártírrá minősítésüket. Ezek díszpéldánya Dániel Péter, aki „primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prostinak" nevezte Wittner Máriát. Ezért ugyan elnézést kért, de ennek nincs jelentősége, mivel elnézést kérnie csak azért kellett, mert az állítása arra nézvést, akire tette, tárgyilag is alávaló hazugság volt. De például a félanalfabéta Magori Máriára már nagyrészt ráillett volna. Egy másik díszpéldány a Tóth Ilonát közönséges gyilkosként gyalázó dr. Kende Péter. Ennek a fehér-könyves, bolsevista történelemszemléletnek azonban náluk sokkal fontosabb, nagyobb hatású alakja a forradalom gyalázásával a „baloldalon” nagy sikerrel fellépő, ősrasszista Moldova György és még nála is fontosabb a Horn-Havas család. Amikor az expufajkás miniszterelnök kijelenti, hogy ő és pufajkás társai csupán a törvényes rendet állították helyre, akkor ebből egyenesen következik, hogy aki szembenállt velük, az a törvényes rendet szétdúló csőcselék volt.

Aki a tények vállalásával, azok eltakarása nélkül kíván '56 mártírjai mellett kiállni, annak ezzel a csőcselékszemlélettel kellene felvennie a harcot. Csakhogy ennek alternatíváját, a margóra szorultak megértő, befogadó, szociologikus szemléletét csak egy minden oldalról elutasított, lenézett és elárult szociálliberális (és nem „balliberális”) törpe minoritás képviseli. A rokonlelkű „baloldali” és „jobboldali”, bolsevista és úri csőcselékezőkkel szemben. Hogyan is lehetne Magori és Salabert azok hőse, akik a kurvákat Pintér-módra bűnösöknek és nem áldozatoknak tekintik?! Azoké, akik csaknem két évtizede mocskolnak bűnpártolóként, a nemzet sírásójaként egy viszonylag liberális belügyminisztert, mert az gyanútlanul megállapította azt az egészen hétköznapi és triviális tényt, hogy létezik megélhetési bűnözés?! Ha a táblán szereplő hat mártír fele nem megélhetési bűnöző vagy/és megélhetési kurva, akkor nem a sorsukból, hanem a jellemükből fakad a bűnözés és a kurvaság. Akkor meg hogyan is lehetnének ők a magyar nemzet hősei, hogyan lehetne, ahogy a tábla alján olvassuk, „hűségük a hazához” „példa a jövő nemzedéknek”?

Ki nézné és miért nézné másképp a mai társadalom margóját, mint a hatvan évvel ezelőttiét? Kirekesztő szemlélettel az '56-os forradalmat sem lehet elfogadni olyannak, amilyen volt. Csak tagadni lehet, vagy hamisítani.

Ez az emléktábla tagadni biztosan nem tagad. De hamisít-e? Denotátumként nem. De konnotátumként?

Az elsődleges jelentés stimmel. A táblán magyar lányok, asszonyok, anyák nevei állnak. A „magyar” jelző nem jelez minőséget annak a számára, aki nációk között nem tételez értékkülönbséget és a nációból nem zár ki senkit, aki beletartozónak tudja magát. A „magamfajta” számára ez csupán leíró jelző. Salabert Erzsébetre éppúgy illik, mint Szent Erzsébetre vagy Szilágyi Erzsébetre. Csak hát a „magamfajta” nem reprezentatív. Ilyen jellegű táblán, ezen a helyen, az ünnepnapi beszédmód „szövegkörnyezetében” a magyar nem értéksemleges kategória. A forradalom jelzője. Megkülönbözteti a forradalom oldalán állókat, a jó oldalon állókat a forradalom, a magyarság ellenségeitől. És akkor nyilvánvalóan a jó lányokat, jó asszonyokat, jó anyákat is megkülönbözteti a rosszaktól. A magyar anya a jó anya etalonja. A társadalom centrumában áll, nem pedig a peremén.

Amíg üdvözlendő leleplezés vagy megvetendő árulás lesz, nem pedig egyszerűen tanulságos tények számbavétele, hogy egy emléktábla mártírjainak mekkora része volt prosti, addig a valóságos forradalomnak nem lesz sok valóságos értője. De ami sokkal nagyobb baj: a társadalom peremének sem.

Hozzászólások

Disztingváljunk

Sajnálatos, hogy szerzőnk nem teszi történelmi kontextusba a példáit.

A "megélhetési bűnözés" azt jelenti, hogy valaki bűnözik azon túl, hogy van megélhetést biztosító társadalmi gondoskodás: munkanélküli segély, szociális segély, szociális otthon, stb.

Ezzel szemben az 56-os forradalom előtti kommunista rendszerben ilyenek nem voltak, mert helyette adták a kötelező teljes foglalkoztatást.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon